Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy gyilkos új világ 1.

2011.03.12

2037-re az emberiség oly mértékig elszennyezte a földet, hogy az élet szinte lehetetlenné vált rajta. A világ megváltozott. Hosszú folyamat eredménye mindaz, amiről most mesélek.

            Sok komoly vegyi üzemet és gyárat építettek egészen a 20. századtól 2020-ig, és a legtöbbje mértéktelenül szennyezte a bolygót. Akkor azonban egy hatalmas vihar söpört végig a Földön. Lángra lobbant minden, ami éghető volt. Sehol egy cseppnyi eső nem esett, de a villámok miatt szinte minden kigyulladt. Erdők, mezők, városok, falvak égtek le. A hatalmas több milliós metropolisok szintén erre a sorsra jutottak. Teljes volt a káosz, a felfordulás és a pánik. Az emberek taposták egymást, csakhogy semmit nem értek vele, mert a villámok vagy a tűz őket is épp úgy utol érte, mint azt, akin átgázoltak.

            A vihar pár nap alatt véget ért, és a tűz is hamarosan kihunyt. A túlélők pedig a megmaradt házak romjai, üszkös maradványai közt húzták meg magukat.

            Azt szokták mesélni az öregek, hogy nem lett volna ennyire katasztrofális a vihar, és nem égett volna le minden, ha a vegyszerek, amivel tele volt a föld, a víz és a levegő, nem kaptak volna lángra. De már megtörtént, változtatni már nem lehet rajta, s már csak a súlyos veszteségek és a baljós veszedelem emlékének kardja suhog fejünk felett…

 

***

 

           -Futás! –kiáltott egy hang mögöttem. Egy lány rohant el néhány méterre tőlem, s ahogy megfordultam, láttam, hogy három harcos indult meg a nyomában. Futásnak eredtem én is, de a sok üresen kongó épület közül nem tudtam eldönteni, melyik lehet biztonságos. Végül beszaladtam az egyikbe, és lélegzetvisszafojtva vártam, hogy elmenjenek. A három harcos tovább üldözte a lányt, bár az egyik megtorpant a ház előtt, amiben elbújtam, lélegzetvisszafojtva vártam, elmegy-e, de végül mégis tovább üldözte a másik lányt, így aztán kifújtam magam, megpihenhettem.

Mindegyik épületet megfestette már a szürke szmog és a lángok füstjének fekete foltjai, de ezekre új, sötétzöld réteg kezdett csorogni valahonnan, ezért aztán a városokban ez a két szín dominált. Minden ház, minden építmény, bármi is volt azelőtt, szürke, fekete és zöld színt vett fel. Az ég az egyetlen dolog, ami a régi maradt. Ahol nem volt beton, ott a fű és a többi növény túlburjánzott, de vad növények lettek a szó minden értelmében: egy-egy akár harapott is, s ráadásul akkora „fogakkal”, mint egy tigrisé. A harcosok sem voltak éppen barátságosabb külleműek. Rettenetes bűzt árasztottak, de a kinézetük sem volt jobb a szaguknál. A páncélzatuk mocskos agyagból lehetett, mérgező, szennyes tüskékkel teletűzdelve. Arcuk nem is volt, csak a sár és mocsok bugyogott, hullámzott a helyén. Elképesztő sebességgel tudtak sokszor haladni, néha viszont sétálva is el lehetett menekülni előlük. Arra senki sem tudott rájönni, mitől vannak ezek az ingadozások. Találkoztam olyan idősebb emberrel, aki váltig állította, hogy valami vagy valaki irányítja őket, és az dönti el, ki maradhat életben, de volt olyan is, aki azt mondta, a jó embereket hagyják futni, viszont mondták már azt is, hogy ennek valami tudományos oka lehet, mint például, hogy nincs olyankor elég energiájuk. Ez utóbbi mindenképpen dőlni látszott előttem, mert már láttam olyan harcost, aki igen-igen buzgott az energiától, mégis futni hagyott egy embert. Nem tudtam eldönteni, mi lehet az igazság. Pont azért, mert az az ember, akit futni hagyott, én voltam. Az a harcos jelölt meg engem, s így van egy fekete, szabályos kör alakú pötty a homlokom közepén. Pont emiatt oszlik meg rólam a megmaradt emberek véleménye. Emiatt vagyok híres az új életben. Sokan úgy gondolják, hogy bajt hozok rájuk, és elzavarnak, de vannak, akik olykor-olykor követnek engem. Ezért aztán frufrut vágtam magamnak, hogy takarja a homlokom, azonban mindig, mindenhol akad valaki, aki felismer. Így jobbára egyedül vagyok.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.