Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ki az a Carlos Mendosa? 1.

2011.03.12

Ki az a Carlos Mendosa?

 

Ez volt az a kérdés, ami egyből bevillant az agyamba, mikor kinyitottam reggel a szemem: Ki a vihar az a Carlos Mendosa?! – a második pedig: - Hol keressem? 

- Egy újabb alany. Remek, most hívhatom Ivánt. – gondolkodtam tovább immár hangosan. Mindig morcosan ébredek, ha egy újabb ügy kerül terítékre, és ez most az volt. Álmomban egy hang figyelmeztetett, hogy keressem meg Carlos Mendosat, mert meg akarják őt ölni. Ivánnal ültünk a kocsiban teljesen reményvesztetten, mivel nem találtuk, aztán ahogy kikanyarodtunk egy utcából megláttam egy buszmegállót. Valami hírtelen ötlettől vezérelve azt mondtam Ivánnak, hogy álljon meg ott. Addig kiabáltam a tömegben a figura nevét, míg végre félszegen előjött egy kb. 17-18 év körüli kissrác, aztán pedig győzködtem, hogy jöjjön velünk, mert meg akarjuk védeni azoktól, akik épp meg akarják ölni őt. Nem ment simán, de azért beszállt a kocsiba, aztán észrevettem, hogy a fazonok, akik ki akarják nyírni felénk hajtottak. Igazából nem is tudtam, csak megérzés volt, aztán elkezdődött az autósüldözés, azaz csak kezdődött volna, mert felébredtem… hál’ Istennek…

            Persze, amikor mindezt előadtam Ivánnak, valahogy nem repesett az örömtől.

- Remek, most meg valami drogdílerbe botlottál? – kérdezte megvetően. Amúgy a franc se tudja, miért ő a társam. Mindenki tudja, hogy nem jövünk ki egymással. Jó, persze, tudom, a gyakorlati előnye megvan, mert ennek ellenére is ő az egyetlen, aki profin szedál és ébreszt engem vészhelyzetben, és mindemellett még soha egy hajam szála sem görbült akkor sem, ha egy lövöldözés kellős közepén szundikáltam. Ez persze azért van, mert orvosnak tanult, de hogy mitől bánik olyan jól a fegyverekkel, rejtély. Gondolom, a vérében van. Orosz. Iván egy magas, atléta alkatú szöszi, a nők álma, szőke herceg típus külsőre, viszont amikor már megismerted, a férfiúi szépség kissé megkopik. Ilyen lehet, ha egy vámpírbűbáj már nem fog egy emberen? Szóval, ahogy szoktuk, eljött a lakásom elé, felvett, és indultunk a központba.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.