Sensou no ato de – A háború után 2.
Hana készséggel nagyjából mindent elmondott. Nyilván volt olyan is, amit nem osztott meg velem. Viszont érdekes, hogy a nagyapám hagyott neki instrukciókat hozzám. Azt hiszem, nagyon előrelátó, okos ember volt ő. Sőt, nem hiszem, hanem tudom.
- Hana…
- Tessék!
- Kérlek, ha nem jönnék haza…
- Ne mondj ilyet, ura… öhm… Ranmaru!
-… ha nem jönnék haza… kérlek, te írj nekem halotti verset! Mindenképp!
- Ha ez a kívánságod…
- Ez. Le is írom, hogy kétség se férjen hozzá. – azzal felvettem az ecsetemet, belemártottam a fekete festékbe, majd a rizspapírra vetettem pár mondatos végakaratomat, ahol zárásnak leírtam, hogy Hana verse kerüljön a fejfámra. – Meg is volnánk! – elégedettnek éreztem magam. – Most megnyugodtam. Már nem félek, látod?
- Ranmaru…
- Tessék!
- Attól félek, nem vigyáztál eléggé…
- Mármint… a Fuji…
- Pssz! Igen… Félek, hogy te is kapsz egy tekercset, mint nagyapa…
- Holnap reggel lesz a csata. A háború vége.
- Igen, de…
- Nem kapok tekercset.
- Na, de…
- Mert az első sorba küldtek.
- Oh, Buddha! – Hana a szája elé kapta kis kezét és tágra nyíltak a szemei. Fekete vállig érő egyenes haja volt, amiből néhány tincs az arcába csapódott.
- Ne aggódj! Nem lesz baj. – nyugtattam.
- Hogy mondhatod ezt? Hiszen akkor meg…
- Karma, nemde?
- Karma… ez nem karma, hanem hatalom. – és dühös arckifejezéssel nézett az ikebanára.
- Igen, de így akkor sem tudok tenni semmit. – mondtam, majd sóhajtottam. Aztán eszembe jutott valami. – Hana, jól figyelj rám! Szólj minden szolgálónak, hogy a lehető legdiszkrétebben kezdjenek el pakolni. Sötétedésre kész legyen. Csak a legfontosabbak legyenek, könnyen mozdítható ládában… ne legyen feltűnő!
- Mi jutott az eszedbe?
- Add ki a parancsot, aztán elmondom, ha visszajöttél.
Felálltam, de Hana még a tatamin térdelt, kérdő tekintettel nézett rám. Aztán egy másodperc sem kellett, mindent megértett.
- Világos, mindent elrendezek, egyet se félj! – azzal felpattant és kisietett a szobából. Én a verandára mentem, és a lenyugvó napot néztem. Vérvörös volt, mintha csak a holnapi csatát előlegezné meg.
- Annyira harcias, hogy valószínűleg Fujimoto Sairyoku[1] bezárja valahová, amíg véget nem ér a csata. Fujimoto Ren[2]… talán egy másik életben találkozunk még.
[1] Fujimoto Sairyoku: A Fuji, az eredet, a tehetség/talentum és az erő/képesség írásjeleivel. (ejtsd: Fudzsimoto Szai-rjokü)
[2] Fujimoto Ren: A Fuji, az eredet és a lótusz írásjeleivel.
