Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sensou no ato de – A háború után 2.

2011.03.12

Hana készséggel nagyjából mindent elmondott. Nyilván volt olyan is, amit nem osztott meg velem. Viszont érdekes, hogy a nagyapám hagyott neki instrukciókat hozzám. Azt hiszem, nagyon előrelátó, okos ember volt ő. Sőt, nem hiszem, hanem tudom.

- Hana…

- Tessék!

- Kérlek, ha nem jönnék haza…

- Ne mondj ilyet, ura… öhm… Ranmaru!

-… ha nem jönnék haza… kérlek, te írj nekem halotti verset! Mindenképp!

- Ha ez a kívánságod…

- Ez. Le is írom, hogy kétség se férjen hozzá. – azzal felvettem az ecsetemet, belemártottam a fekete festékbe, majd a rizspapírra vetettem pár mondatos végakaratomat, ahol zárásnak leírtam, hogy Hana verse kerüljön a fejfámra. – Meg is volnánk! – elégedettnek éreztem magam. – Most megnyugodtam. Már nem félek, látod?

- Ranmaru…

- Tessék!

- Attól félek, nem vigyáztál eléggé…

- Mármint… a Fuji…

- Pssz! Igen… Félek, hogy te is kapsz egy tekercset, mint nagyapa…

- Holnap reggel lesz a csata. A háború vége.

- Igen, de…

- Nem kapok tekercset.

- Na, de…

- Mert az első sorba küldtek.

- Oh, Buddha! – Hana a szája elé kapta kis kezét és tágra nyíltak a szemei. Fekete vállig érő egyenes haja volt, amiből néhány tincs az arcába csapódott.

- Ne aggódj! Nem lesz baj. – nyugtattam.

- Hogy mondhatod ezt? Hiszen akkor meg…

- Karma, nemde?

- Karma… ez nem karma, hanem hatalom. – és dühös arckifejezéssel nézett az ikebanára.

- Igen, de így akkor sem tudok tenni semmit. – mondtam, majd sóhajtottam. Aztán eszembe jutott valami. – Hana, jól figyelj rám! Szólj minden szolgálónak, hogy a lehető legdiszkrétebben kezdjenek el pakolni. Sötétedésre kész legyen. Csak a legfontosabbak legyenek, könnyen mozdítható ládában… ne legyen feltűnő!

- Mi jutott az eszedbe?

- Add ki a parancsot, aztán elmondom, ha visszajöttél.

Felálltam, de Hana még a tatamin térdelt, kérdő tekintettel nézett rám. Aztán egy másodperc sem kellett, mindent megértett.

- Világos, mindent elrendezek, egyet se félj! – azzal felpattant és kisietett a szobából. Én a verandára mentem, és a lenyugvó napot néztem. Vérvörös volt, mintha csak a holnapi csatát előlegezné meg.

- Annyira harcias, hogy valószínűleg Fujimoto Sairyoku[1] bezárja valahová, amíg véget nem ér a csata. Fujimoto Ren[2]… talán egy másik életben találkozunk még.



[1] Fujimoto Sairyoku: A Fuji, az eredet, a tehetség/talentum és az erő/képesség írásjeleivel. (ejtsd: Fudzsimoto Szai-rjokü)

[2] Fujimoto Ren: A Fuji, az eredet és a lótusz írásjeleivel.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.