Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sensou no ato de – A háború után 3.

2011.03.12

Sűrű, sötét éjszaka szállt a városra. Úgy tűnt, a kamik is segítették a tervem. Hana már mindent elrendezett, egyedül anyám ellenkezett.

- De fiam, hát mégis mit fogok én csinálni nélküled?

- Anyám, és mit gondolsz, veled mit fognak majd csinálni? Vagy talán te akarnál helyettem a csatába is menni? Ne szégyeníts meg, kérlek! Nekem is jobb lesz, ha biztonságban tudlak titeket, minél távolabb innen!

- Milyen biztonság? Ha te meghalsz, a mi klánunknak vége!

- Tévedsz… egészen bizonyosan tudom, hogy van még egy egyenes ági leszármazottunk… - mondtam mosolyogva. – Akit a végrendeletemben testvéremmé fogadtam, és a család vagyonának örökösévé neveztem ki, ha én meghalok. Ha mégsem halnék meg, akkor is a fele őt illeti.

- Hogyan? – képedt el anyám. – De hát ki ő?

- Hana az. – feleltem. – Aki mostantól kezdve Tsukiyo Hanako[1]. De most már induljatok! Kyuushuu[2] szigetére mentek, az elfeledett családi birtokunkra.

- De, fiam…

- Kérlek, anyám! Hadd legyek nyugodt.

- Jól van hát…

- Gyerünk! Mindenki engedelmeskedjen az anyám és Hanako parancsainak!

- Igenis! – mondta kórusban az az öt szolgáló, aki kísérte őket. Persze öt szolgáló nem kelt gyanút senkiben, ezért adtam hozzájuk csak ennyit, a biztonságukat azonban mindenképp garantáltam velük. Pontosabban éppen annyira, mintha itt maradtak volna. Én képeztem ki azt az öt embert titokban a ház védelmére, így a mozgósítható erőnket a rendelkezésükre bocsátottam. Rajtuk kívül még egy szolgálólány, Yuki[3] tartott velük. Hanako ragaszkodott hozzá, hogy az úton csak Hananak szólítsák, és hogy szolgálóként működhessen.

- Túlságosan is feltűnő, ha egyik napról a másikra rangot adsz nekem… és az is, hogy édesanyádat és engem is kimenekítesz. Édesanyádtól nem tartanak, hiszen idős asszony már, de ha kiderül, ki vagyok, akkor mindannyiónkat lemészárolnak útközben. Ezzel édesanyádat és magamat is védem. – mondta.

- Rendben. – feleletem. – Igazad van. Jól figyelj, itt van ez a tekercs. Ebben az áll, hogy anyám fürdőkúrára megy délre a tengerhez egy fél évre, ebben viszont… - és odaadtam egy másik tekercset, amit gondosan lezártam. -… ebben viszont a családba való beemelésed szerepel. Jól rejtsd el!

- Igen!

- Most pedig induljatok.

- Gyerünk! – kiáltotta az öt „parasztkatonám” vezére, Hiyama[4].  A gyaloghintót hat szolgáló vitte, és körülötte a katonák haladtak. Elöl ment Hiyama, aztán két oldalt egy-egy ember, illetve mellettük Hanako és Yuki, és végül hátul két ember.

- Namu Amida Butsu[5]! Szerencsés utat és legyetek nagyon óvatosak! Sayounara[6]! – búcsúztam.

- Namu Amida Butsu! És ne halj meg! Sayounara! – búcsúzott Hanako és édesanyám. Amikor már nem láttam őket, visszamentem a házba. Aggódtam ugyan, hogy épségben megérkeznek-e, de abban biztos voltam, hogy leölik őket, ha itt maradnak.



[1] Tsukiyo Hanako: a Hold, az éjszaka, a virág és a gyermek írásjelével. (ejtsd: Cukijo Hanako) (A női neveknél gyakori a ’ko’ végződés, és jelen esetben virágleánynak kell fordítani.)

[2] Kyuushuu: a négy japán fősziget legdélibbike. (ejtsd: Kjűsű)

[3] Yuki: jelentése hó. (ejtsd: jüki)

[4] Hiyama: a tűz és a hegy írásjelekkel. (ejtsd: Hijama)

[5] Namu Amida Butsu: dicsőség Amida Buddhának. (ejtsd: namü amida bücü)

[6] Sayounara: japán búcsúzás. (ejtsd: szajónara)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.