Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nihon Kaisha (Japán cég) 2.

2011.03.12

Nem baj, gondoltam, ha a főnök végig tudja csinálni a tó dolgot, akkor talán még sikere lehet. Legfeljebb nem hagynak engem kémkedni, hanem a begyakorolt taktikájuk mellett maradnak, és nem mondanak semmi érdemlegeset japánul. Bár az is könnyen meglehet, hogy Wada engem kihasználva hamis információt akarna eljuttatni a főnökhöz. Nagyon óvatosnak kell lennem.

A főnök továbbállt, majd üdvözölte az érkező Lechner asszonyt és Kovács urat. Bemutatta őket Nakamurának, Yamamotonak és Wadának. A két ember éppen olyan volt, amilyennek reméltem. Távolságtartók, ceremóniához ragaszkodók, tehát, amilyennek lenniük kell most. Hamarosan helyet foglaltak és meg is kezdték a tárgyalást.

- Győzzenek meg minket! – mondta Nakamura. – Hiszen már öt éve próbálkoznak… mitől lenne a mostani ajánlatuk jobb, mint a korábbiak?

A főnök először elképesztően pipának tűnt, de meglepően hamar rendbe tette a gondolatait, és a tava újból rezzenéstelen lett.

- Nem véletlenül van velünk Lechner asszony a gyártás-fejlesztéstől. – válaszolta Szentesi. – Az utóbbi időben nagy figyelmet fordítottunk a kutatás-fejlesztésre, hogy korszerűbb, jobb, minőségibb terméket állítsunk elő, mindezt úgy, hogy a vevő számára elérhető legyen és örömét lelje benne. Lechner asszony…? – adta át a szót a főnök.

- Nos, amit Szentesi úr mondott, részletesebben is kifejteném… - kezdte a nő, aki az ötvenes éveit taposhatta. Őszes haját nem festette, szeme élénk barna. Telt alkatú, de nem annyira, mint amennyire ebben a korban általában szoktak lenni a nők. Látszott rajta, hogy nagy tudású asszony, és tudtam is, hogy a helyi egyetemen docens. Yamamoto viszont meglepő módon félbeszakította. Szerencsére nem háborodott fel túlságosan. Látszott ugyan, hogy sértve érzi magát, s ez megőrizte a tartását, de fékezte magát.

- Minket az érdekel, hogy miért Önöket válasszuk. A számokat és adatokat mi is láttuk.

Ekkor Szentesi vette magához a szót újból:

- Nos, ha az öt év alatt elfelejtették volna, mi nem egy reklámügynökség vagyunk. A mi célunk a jó termék, ami önmagáért beszél.

- Nem felejtettük el, biztosíthatom. – válaszolt Nakamura.                               

- Uraim! És persze hölgyeim… - szólt közbe Kovács. – Mint a marketing részleg képviselője, hadd mondjam el, hogy a piackutatások alapján egyre népszerűbb a termékünk. A vevők bíznak benne és lassan márkává válik nevünk. Az Önök országában is nagy sikere lehet, hiszen nagyon hasonló kört céloznánk meg Önöknél is, mint idehaza…

            Megint azt a tőrdöfés szerű érzés kerített hatalmába, és újfent Wada tehetett a dologról. Ekkor elkezdtem ellátni ál-funkciómat és üdítőket kínáltam mindkét oldalon.

-… ez az Önök utolsó lehetősége, hogy üzletet kössünk, mivel hamarosan áttörésre számítunk. – folytatta Kovács.

- Akkor mi szükségük ránk? – kérdezte Yamamoto.

- Nyitni szeretnénk a világpiacra. Nem csak az Önök országában kívánunk megjelenni, tárgyalunk többek közt egy amerikai és egy francia céggel is.

- Valóban? – érdeklődött Nakamura.

- Az önök országa azonban abban a tekintetben kemény dió, hogy nehezebb a kulturális és nyelvi akadályokat leküzdeni… - mondta ki őszintén Kovács.

- Ezeket az akadályokat Ozora kisasszony nyilvánvalóan tökéletesen át tudja majd hidalni. – szólalt meg először Wada, amint épp Nakamurának öntöttem egy csészébe senchát. Nem néztem rá, amikor ezt mondta, igyekeztem a teára koncentrálni, és a lehető legkecsesebb lenni, amivel most mindhárom japán figyelmét teljesen magamra vontam. Amikor végeztem magyarul szólaltam meg a lehető legkedvesebb hangnememben:

- Vagy akár Ön is.

- Elnézést, mit mondott? – kérdezett vissza Wada angolul. Biztos, hogy tökéletesen értette, de végül azt feleltem:

- Csak Nakamura úrnak kívántam, hogy váljék egészségére a tea. Nálunk ez így szokás. – mondtam immár én is angolul.

- Köszönöm. – felelte Nakamura tekintetével az enyémet keresve, mielőtt Wada megszólalhatott volna. Egy megfűzve, gondoltam, s közben szépen meghajoltam Nakamura előtt a mosolygást egy pillanatra sem abbahagyva.

- Nakamura-san! – szólt rá Wada. – Kono onna wa…[1]

- Hai, Wada-san, wakarimasu, ga… shizumatte kudasi.[2]

- Hai, wakarimashita…[3] - ezzel Wada el lett hallgattatva. Nyilván ugyanolyan kémként kapott helyet a csoportban, mint én. Nyilvánvaló volt, hogy ért magyarul. De az is egyértelművé vált, hogy nincs döntéshozó szerepe és az is, hogy nem kedvelik. Kezdett felénk billenni a mérleg nyelve.

- Ozora-san! – szólított meg japánul most Yamamoto. – Nihongo ga wakarimasu ka?[4]

            Nem örültem ennek a kérdésnek. Yamamotot nem hiszem, hogy elbűvöltem. Ha elismerem, hogy tudok japánul, akkor elismerem, hogy kémkedek. Lehet itt köztes megoldás? Igen! Talán, igen…

- Hai, Yamamoto-san, sukoshi wakarimasu. Watashi wa karate to nihon no bunmei ga suki desu kara sukoshi kotoba wo benkyoushimashita.[5]

- Sou desu ka?[6]

- Hai, sou desu.[7]

- Ozora-san, Hangarii no yushutsu ni tsuite dou omoimasuka?[8] – kérdezett hírtelen Nakamura. Ez egy váratlan kérdés volt, bár leginkább a mondaton lepődtem meg, nem mintha ne vághatna témába, és azon, hogy az elbűvölt Nakamura kérdezett. Még szerencse, hogy zavarba jöttem tőle, így gyorsan vissza is kérdeztem:

- Sumimasen ga, wakarimasen. Yu…shutsu wa nan desu ka?[9]

- Iie, chinmon desu.[10] Anime to manga no hou ga suki desu ka?[11]

- Nisan.[12]

- Sou desu ka?

- Sou desu.

Ezzel le is zárult a japán vallatásom, és újra az angol lett a társalgás nyelve. Magyar kollégáim, a főnököt leszámítva egy darabig furcsán néztek rám, de hamar túltették magukat a dolgon. Végül is a lebukásomat elkönyveltem egyenlítésnek, hiszen mi is tudjuk, hogy Wada ért magyarul, bár lebuktatva nincsen, de ez igazából nem számít.

- Lenne egy ajánlatom Önöknek. – szólalt meg újból Nakamura. – Itt töltünk egy hetet. Addig győzzenek meg arról, hogy érdemes üzletelnünk.

- Elfogadjuk az ajánlatot… - egyezett bele Szentesi, de Nakamura gyorsan hozzátette.

-… de Ozora-san feltétlenül legyen velünk végig. Mondják, vannak ebben az országban meleg vizes fürdők?

- Igen, az országunk bővelkedik a természetes, mélyről jövő, forró vizű gyógyfürdőkben.

- Pompás! Akkor a hétvégét… nem is! Péntek, szombat és vasárnap is töltsük el ott az időnket, Önök, Ozora-san és mi hárman. Mit szólnak? – kérdezte Nakamura. Wada váratlanul megnyílt egy pillanatra. Vad és gyilkos öröm ült ki az arcára. Mintha kapott volna egy csodás lehetőséget, amit nem szalaszthat el… de mire? Az arca pár másodpercen belül újból rezzenéstelen lett, a mieink közül senki sem vette ezt észre, nem törődtek Wadával.

- Kiváló gondolat. – mondta a főnök udvarias mosollyal, de lelkesedés nélkül.

- Nos, akkor mi most visszavonulunk. A holnapi viszontlátásra! – búcsúztak mindhárman.



[1] Nakamura úr… ez a nő…

[2] Igen, Wada úr, tudom, de… nyugodjon meg, kérem.

[3] Igen, értettem.

[4] Ozora kisasszony… ért japánul?

[5] Igen, Yamamoto úr, egy kicsit értek. Mivel kedvelem a karatét és a japán kultúrát, tanultam egy kevés szót.

[6] Valóban?

[7] Igen, így van.

[8] Ozora kisasszony, mi a véleménye Magyarország exportjáról?

[9] Elnézést kérek, de nem értem. >Yushutsu< (export) micsoda/mit jelent?

[10] Nem lényeges kérdés.

[11] Az animéket és mangákat kedveli?

[12] Néhányat.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.